REX-SAN Orvostechnikai Eszközöket Gyártó, Forgalmazó és Javító Korlátolt Felelősségű Társaság

 

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

 

 

  1.                     Meghatározások

 

A jelen dokumentumban az alábbi szavak és kifejezések a következő jelentésekkel bírnak:

 

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) vagy Feltételek

A jelen általános szerződési feltételek, illetve annak az aktuális módosított változata.

Fogyasztó

az a természetes személy, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljárva köt szerződést az Rex-Sannal.

Rex-San

REX-SAN Orvostechnikai Eszközöket Gyártó, Forgalmazó és Javító Korlátolt Felelősségű Társaság (cégjegyzékszám: 01-09-163693; adószám: 10698277-2-42; székhely: 1106 Budapest, Fehér út 10. 22/a. ép.)

Szellemi Tulajdonjogok

Bármely szabadalomra, védjegyre, szolgáltatási jegyre, szerzői jogokra, adatbázisból információk kivonására vonatkozó jogok, ipari mintákra vonatkozó jogok, know-how, bizalmas információkra vonatkozó, valamint bármiféle egyéb szellemi vagy iparvédelmi oltalom hatálya alá eső jogok, legyen akár bejegyzettek, akár nem, illetve függetlenül attól, hogy bejegyeztethetők-e vagy sem, valamint attól, hogy Magyarországon, vagy a világ bármely más részén állnak-e fenn, együttesen az azokkal kapcsolatos vagy azokhoz kapcsolódó bármely és minden jó hírnévvel.

Vásárló

lehet fogyasztó vagy vállalkozó, akikre egyes esetekben eltérő szabályok vonatkoznak.

Weboldal

A www.rex-san.hu és a www.rexsan.hu domain név alatt elérhető internetes weboldal, annak aloldalai és a Rex-San által működtetett további internetes oldalak, amelyek a felhasználókat átirányítják a www.rexsan.hu weboldalra.

 

 

  1.                   Az általános szerződési feltételekkel kapcsolatos alapvető rendelkezések

 

  1.     
  2.     

2.1   A jelen ÁSZF a Weboldallal kapcsolatos szolgáltatások igénybevételének, és a Weboldalon történő vásárlások feltételeit szabályozza, különös tekintettel a felek kapcsolatára, amelyben a Vásárlók szerződést kötnek a Rex-Sannal mint eladóval.

2.2   A Weboldal magára nézve kötelezőnek ismeri el tekintettel arra, hogy a jelen ÁSZF az Weboldalon közzétételre került és így az valamennyi Vásárló számára a szerződéskötést megelőzően hozzáférhető és megismerhető a ÁSZF aloldalon és a vásárlási folyamat során. A vásárlási folyamat sikeres lezárásával, azaz a megrendelés leadásával a Vásárló elismeri és megerősíti azt, hogy a szerződéskötés előtt megismerte a jelen ÁSZF tartalmát. A Vásárló egyben kijelenti, hogy a jelen ÁSZF-nek a megrendelés leadáskor érvényes és hatályos szövegét kifejezetten megismerte és azt magára nézve kötelezőnek ismeri el.

2.3   A Weboldalt a REX-SAN üzemelteti.

A Weboldal tárhely szolgáltatójának adatai:
Név: Magyar Hosting Kft.
Székhely: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22.
Tel.: +36 1 700 2323
e-mail: info@tarhely.com

  1.                 HATÁLY

 

  1.     

3.1   A Rex-San az általa beszerzett áruk megvásárlását és a vásárlónak történő eljuttatását biztosítja a jelen szabályzatban foglaltak szerint, egyéb tevékenységeire a jelen általános szerződési feltételek nem érvényesek. A jelen szerződési feltételek hatálya csak a Weboldalon nyújtott szolgáltatásokra terjed ki.

 

  1.                 FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETSÉGEI

 

  1.     

4.1   A jelen ÁSZF elfogadásával a Vásárló tudomásul veszi, hogy a Rex-San nem felelős a Weboldal működése során bekövetkezett olyan üzemzavarokért, amelyeket a hálózati rendszer vagy berendezés meghibásodása okoz.

 

4.2   A Rex-San mindenki számára biztosítja a hozzáférést, aki a jelen Feltételeket elfogadja és rendelkezéseit betartja. Az Rex-San jogosult a Weboldal használatát és a honlapon történő belépést megtagadni minden olyan személlyel szemben, aki a jelen Feltételekben foglaltakat vagy egyéb, a Weboldal használatával kapcsolatos jogszabályi előírást megszeg.

A Vásárlókkal kapcsolatos előírások

4.3   Minden Vásárló köteles a jelen Feltételekben foglaltakon túl betartani Magyarország jogszabályainak előírásait, továbbá az internetes felhasználással kapcsolatos etikai kódexek rendelkezéseit. Az előzőekben említett szabályok be nem tartásából eredő esetleges károkért a felhasználó felelősséggel tartozik.

4.4   A Weboldalon kizárólag azon személyek élhetnek megrendeléssel, akik a 18. életévüket betöltötték és a Ptk. előírásai szerint cselekvőképességüket bíróság nem zárta ki illetve nem korlátozta.

4.5   A Vásárló a felelősséggel tartozik termékek megrendelése esetén általa megadott adatok pontosságáért és azok érvényességéért felelősséggel tartozik. Amennyiben a Vásárló megrendeli a termékeket és/vagy szolgáltatásokat, a Vásárló számlát kap, ami tartalmazza az felek közötti megállapodás részleteit .A Weboldalon regisztráló felhasználó köteles az ott kért adatokat az Rex-San adatvédelmi nyilatkozatának ismeretében helyesen megadni, amellyel regisztrált felhasználóvá válik. A Rex-San a felhasználó által rendelkezésre bocsájtott adatokat célhoz kötötten, kizárólag az internetes honlapon keresztül bonyolított vásárlások érdekében tartja nyilván.

4.6   A regisztrációs űrlap kitöltésekor a Vásárló köteles megadni a következő adatokat: [családnév, keresztnév, születési dátum, lakcím, telefonszám, e-mail cím, felhasználói név]. A felhasználói név mások személyiségi jogait nem sértheti, nem lehet egyéb módon jogellenes és az az általános közerkölcsbe sem ütközhet. Amennyiben a Weboldalon gazdálkodó szervezet kíván vásárolni, a képviseletére jogosult és a honlapon regisztráló személy köteles a gazdálkodó szervezet érvényes adószámát is megadni.

4.7   A regisztráció során a fent felsorolt adatokon túl a Vásárló köteles megadni egy jelszót, amelynek megőrzéséért a Vásárló tartozik felelősséggel. A Rex-San kizárja a felelősségét minden olyan kárért, amely abból ered, hogy a jelszó a Vásárló vagy harmadik személy hibájából illetéktelen személy birtokába jut, aki azzal visszaél, jogosulatlanul felhasználja.

4.8   A regisztrációnak a jelen ÁSZF szerinti helyes kitöltése esetén a megadott e-mail címre a regisztrációról visszaigazolást kap a Vásárló. Minden Vásárló kizárólag csak egy felhasználó profillal rendelkezhet a Weboldalon.

4.9   A Rex-San jogosult a Vásárló adatait felülvizsgálni. A Rex-San, vagy alkalmazottai nem tartoznak felelősséggel a felhasználó valóságnak nem megfelelő vagy nem valódi személyi adataiért, illetőleg a téves vagy valótlan adatok rendelkezésre bocsátása miatt keletkezett károkért. Minden regisztrált Vásárló a regisztrálással magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF valamennyi rendelkezését.

 

  1.                   A szerződéskötést megelőző nyilatkozatok és szavatosságok

 

  1.     

5.1   A Rex-San kijelenti és szavatolja, hogy:

 

a)       a távolsági kommunikáció költsége Vásárlónak nem kerül felszámításra (Rex-San nem számít fel további díjat a vásárló internetszolgáltatójának; ez azonban nem vonatkozik a szerződéses kiszállítások díjára);

b)      a Vásárló köteles kifizetni a vételárat mielőtt átvenné a megrendelt termékeket a Rex-Santól, illetve köteles előleget fizetni egyes speciális szolgáltatásokra, ha azt a Rex-San előre jelezte;

c)       a Rex-San nem köt folyamatos teljesítésű szerződéseket. Amennyiben a Rex-San folyamatos teljesítésű szerződést kötne, úgy a Vásárló megfelelő információt kap a szerződés legrövidebb időtartamáról és az adott számlázási időszakban (ami állandó ár esetén, mindig egy hónapos időszak) elszámolásra kerülő árról (vagy az ár meghatározásának módszeréről);

d)      a Rex-San által működtetett webáruházban található termékek és  szolgáltatások árai mellett feltüntetésre kerül, hogy az összeg tartalmazza-e az ÁFÁ-t vagy sem, illetve az esetleges további törvényben meghatározott fizetési kötelezettségeket (amennyiben van ilyen). A szállítási költség azonban a kiválasztott szállítási módtól, a szállítmányozótól és a fizetési módtól függően változhat;

e)      a Fogyasztó a következő időpontoktól számított 14 napon belül jogosult a szerződéstől elállni (kivéve, ha a felek nem rendelkeznek másként):  

i. az áru átvételétől számítva (adásvételi szerződés esetén);

ii. az utolsó kiszállítás átvételétől számítva (többféle termék / többféle alkatrész kiszállítása esetén); vagy

iii. az első kiszállítástól számítva (folyamatos teljesítésű szerződés esetén).

 

Az elállás feltétele, hogy a Vásárló a Rex-San címére(1106 Budapest, Fehér út 10. 22/a. ép.) írásbeli nyilatkozatot küldjön vagy az Weboldalán található űrlapot [LINK] kitöltse. Az esetleges panaszokhoz rendelkezésre áll a kapcsolattartó e-mail címe is: [EMAIL]. Azt javasoljuk azonban, hogy a gördülékenyebb ügyintézéshez email helyett használja az űrlapot.

 

f)        a Fogyasztó nem állhat el a szerződéstől az alábbi esetekben: 

i.  a mennyiben a szolgáltatás teljesítésére a Fogyasztó kifejezett hozzájárulásával a felmondási idő lejárta előtt kerül sor;

ii.   olyan termék vagy szolgáltatás esetében, amelynek ára a pénzpiac – Rex-San által nem befolyásolható és az elállási idő alatt is – lehetséges ingadozásától függ;

iii. amennyiben az áru a Fogyasztó kivánságának vagy igényének megfelelően kialakítva, átalakítva, testreszabva kerül kiszállításra;

iv. a gyorsan mozgó fogyasztási cikkek kiszállítása esetén, illetve ha a termékek helyreállíthatatlanul összekeveredtek más termékekkel a kiszállítás után;

v. amennyiben a Fogyasztó kifejezett kérésére, a Fogyasztó által vásárolt termék kijavítására vagy karbantartására  a fogyasztó által megjelölt helyen kerül sor (kivéve a kért kijavításokat, illetve a kért alkatrészek kiszállítását);

vi. zárt csomagolású termék szállításának esetében, ha a Fogyasztó a lezárt csomagolást felnyitja és a terméket így higiéniai okokból nem lehet visszaküldeni.

 

g)       a termékek visszaküldésével kapcsolatosan felmerülő költségeket (szerződéstől való elállás esetén), illetve amennyiben a termék jellege a szokásos postai szállítástól eltérő visszaszállítás igényel (és amennyiben a szerződéstől való elállásra nem az üzletkötés helyszínén kerül sor) a Fogyasztó állja;

h)      a Fogyasztó köteles arányosan megfizetni a szerződéstől való elállás időpontjáig igénybe vett szolgáltatások árát; 

i)        a szerződések (illetőleg a számlák) elektronikus archívumban mentésre kerülnek, amihez minden Rex-San felhasználónak lehetősége van a saját felhasználói fiókján keresztül hozzáférni; 

j)        az esetleges panaszt a kapcsolati űrlapon keresztül lehet leadni, illetve a Vásárló jogosult azt az illetékes fogyasztóvédelmi/felügyeleti hatóságok  részére előterjeszteni;

k)       Előrendelés esetén az előrendelt termék ára tájékoztató jellegű, melytől a termék végleges ára eltérhet. Rex-San a Vásárlót a termék árának változásáról tájékoztatja. Az előrendelt termék végleges vételára azt követően kerül meghatározásra, hogy a Rex-San raktárába leszállításra került. Amennyiben a termék ára változik, úgy a különbözetet a Rex-San visszautalja a vásárló részére (amennyiben az ár alacsonyabb) vagy a vásárló köteles azt a Rex-San részére még a termék leszállítását megelőzően megfizetni (ha az ár magasabb), amennyiben a vásárló akként dönt, hogy az árváltozás ellenére sem akar elállni az előrendelésétől.

5.2   Rex-San jogosult az előrendelt termékek szállítási határidejét megváltoztatni. Amennyiben az előrendelt termék szállítási határideje jelentősen megváltozik (azaz meghaladja a 14 napot), a Vásárló jogosult az előrendelésétől elállni. Amennyiben a termékkel kapcsolatos körülmények az előrendelés időpontjában foglaltakhoz képest jelentős mértékben megváltoznak és Rex-Santól - ezen körülmények változására tekintettel - nem elvárható az előrendelés teljesítése, úgy Rex-San jogosult az előrendeléstől indokolás nélkül elállni és erről a vásárlót értesíteni.

5.3   A Vásárló tudomásul veszi, hogy a Rex-San által forgalmazott termékek elsősorban Magyarországon való használatra vannak kialakítva, így az elektronikus eszközök Europlug csatlakozóval vannak ellátva. Az ettől való eltérés nem tekinthető hibás teljesítésnek. 

5.4   A Vásárló tudomásul veszi, hogy garanciális reklamáció esetén, a terméket a Rex-San fent megjelölt címérekell visszaküldenie. 

 

  1.                 Megállapodás

 

Teljesítés

 

6.1   A Vásárló azzal, hogy elfogadja a Rex-San által működtetett webáruházban megjelenő ajánlattételi felhívást és a kívánt terméket a „kosarába teszi“ és a Rex-San a vásárlást visszaigazolja, szerződést köt a Rex-Sannal.

6.2   A Vásárló megváltoztathatja a kosárba tett termékeket, valamint a kiválasztott szállítási és fizetési módokat (például: ellenőrizheti a megrendelés státuszát, mielőtt leadná a megrendelést). Az adásvételi szerződés akkor jön létre, amikor a Vásárló (kiválasztva a szállítási és fizetési módokat) leadta a megrendelését és a megrendelést a Rex-San befogadta. A Rex-San nem vállal felelősséget az adatátvitel során bekövetkezett esetleges hibákért vagy tévedésekért. Vásárlót a Rex-San a szerződés létrejöttéről – a Vásárló által megadott email címre küldött – megerősítő emailben tájékoztatja. 

6.3   A Rex-San a megerősítő emailben mellékletként elküldi a hatályos ÁSZF-jét. Amennyiben az ÁSZF másképp nem rendelkezik, a megkötött szerződést (beleértve az elfogadott vételárat is) csak a felek közös megállapodása vagy a törvényi előírás esetén lehet módosítani vagy megszüntetni. 

6.4   A megkötött szerződést a Rex-San  legalább öt évig – vagy ahogy azt a vonatkozó jogszabályok előírják – tárolja. Az archivált szerződések olyan harmadik fél számára nem hozzáférhetőek, akik az ügyletben nem voltak érintettek. A szerződés megkötésének egyes technikai lépéseiről szóló információk és a szerződés megkötésének folyamata a jelen ÁSZF-ben került részletesen rögzítésre. 

 

  1.               SZELLEMI TULAJDONJOG

 

7.1   A Vásárló tudomásul veszi, hogy az Rex-San által forgalmazott, illetve a Rex-Santól történő termék vásárlása során a Vásárló – erre irányuló külön szerződés, vagy megállapodás hiányában - nem jogosult a Rex-San partnerei, illetve a Rex-San által bejegyzett Szellemi Tulajdonjogok használatára.

 

7.2   A Vásárló köteles a Rex-Sant felmenteni és a továbbiakban is folyamatosan mentesíteni minden veszteség, kiadás, felelősség és költség – ideértve a jogi vagy egyéb szakértők költségeit is – amelyek a Rex-Sanra vonatkozóan vagy a Rex-San részéről felmerülnek az ÁSZF Vásárló általi megszegéséből fakadóan vagy azzal kapcsolatosan. Amennyiben a Vásárló által elkövetett jogsértés (ideértve úgy a jogszabályok, mint harmadik személyek jogainak megsértését) következtében harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a jogsértések alapján fennálló felelősségért való helytállás kötelezettsége kizárólag a Vásárlót terheli, illetve a Vásárló vállalja, hogy minden a Rex-San által megkövetelt intézkedést (például a visszaéléséért vagy a jogsértésért felelősséget vállaló és a Rex-San érintetlenségét egyértelműen tartalmazó nyilvános vagy egyéb nyilatkozat megtétele) megtesz a jogsértésekkel és a visszaélésekkel kapcsolatban a Rex-San jóhírnevének megóvása érdekében (ideértve a jogsértés vagy a visszaélés Rex-San nevével történő összefüggésbe hozatalának elkerülését és a Rex-Sannál az ilyen események következtében keletkező károk és kockázatok megelőzése és mérséklése érdekében tett intézkedéseket). A Vásárló köteles a Rex-San ak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, ami a Rex-Sant a Vásárló bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben ér, ideértve, de arra nem korlátozva a Rex-Sannal szemben indított bármely per vagy más eljárás következményeit és az azzal kapcsolatos minden költséget.

 

7.3   A szerződés megkötésben meghatározott szavatosságok korlátozásával a Vásárló elfogadja, hogy a jelen ÁSZF-ben foglalt felelősség-kizárások, illetve korlátozások összhangban vannak a Rex-San szerződés szerinti kötelezettségeinek természetével és a szakmai gyakorlattal.

 

  1.             Szállítás

8.1   A szerződéssel a Rex-San vállalja, hogy a –a Vásárló erre irányuló igénye esetén - terméket kiszállítja, és a Vásárló a  terméken tulajdonjogot ; míg a Vásárló vállalja, hogy a terméket a Rex-Santól átveszi és annak vételárát kifizeti. 

8.2   A Rex-San a termékek tulajdonjogát a vételár teljes összegének kifizetéséig fenntartja, a Vásárló csak azután szerzi meg a termék tulajdonjogát, miután a teljes vételárat kifizette. A Rex-San leszállítja a termékeket a megfelelő és hozzá tartozó dokumentációval és biztosítja, hogy a Vásárló a termék tulajdonjogáta szerződésnek megfelelően megszerezze.

8.3   A Rex-San szerződésszerűen teljesít, ha a Vásárlónak átadja, vagy a megrendelésnek megfelelően kiszállítja a terméket és lehetővé teszi a Vásárló számára, hogy azt a Vásárló megtekintse és a teljesítés helyén megvizsgálja, továbbá a Vásárlót a kiszállításról időben értesíti.

8.4   Vállalkozások esetében a Rex-San teljesítése akkor történik meg, amikor a kiszállítandó terméket a Rex-San a szállítmányozó vállalat részére átadja és a Vállalkozó részére a szállítmányozási szerződésből származó jogok érvényesítését a Vállalkozóra engedményezi. Fogyasztók esetében a Rex-San teljesítése akkor történik meg, miután Fogyasztó a megjelölt termékeket a szállítmányozó vállalattól átveszi. Amennyiben több tétel került kiszállításra, mint amennyi a megállapodásban szerepelt, akkor a leszállított tételek száma irányadó; kivéve, ha a Vásárló indokolatlan késedelem nélkül visszautasítja ezeket a tételeket. 

8.5   A Rex-San a megvásárolt terméket a szerződésben szereplő mennyiségben, minőségben szállítja le Vásárlónak. Amennyiben a felek másképp nem állapodtak meg, úgy a Rex-San a vonatkozó saját szabályzata szerint csomagolja be a terméket; amennyiben nincs erre vonatkozólag külön megállapodás, akkor az adott termék úgy kerül becsomagolásra, hogy az  megfelelő védelmet és megőrzést kapjon. Ugyanez vonatkozik a kiszállítandó termékekre is. 

 

  1.                 Kárveszély

9.1   A termék hibás, ha annak hiányzik a szerződés szerinti jellemzője. A termék abban az esetben is hibásnak tekinthető, ha a Vásárló részére más termék lett kiszállítva. A Vásárló a hibás teljesítés miatt akkor élhet panasszal, amikor a kárveszély viselése átszáll a Vásárlóra, ekkor a Vásárlónak jeleznie kell a termék hibáját a Rex-San részére. A Vásárló később is élhet reklamációs jogával, amennyiben a reklamáció oka később derül ki és a hibás teljesítés a Rex-Sannak felróható. 

9.2   A kárveszély átszállását követően a Vásárló haladéktalanul köteles megvizsgálni a terméket, annak jellemzőit és minőségét. A kárveszély viselése akkor száll át a Vásárlóra, amikor a Vásárló a terméket átveszi; ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor a Vásárló megtagadja a termékek átvételét annak ellenére, hogy a Rex-San biztosította annak megtekintését és kipróbálását. 

9.3   Amennyiben a kár bekövetkeztére a kárveszély a Vásárlóra történő átszállását követően kerül sor, úgy a Vásárlónak a termék vételárát ki kell fizetnie, kivéve, ha a sérülés a Rex-San szerződésszegésének eredménye. Amennyiben a Vásárló a termék átvételével késedelembe esik, úgy a Rex-San – az előzetes értesítést és az átvételi póthatáridő eredménytelen elteltét követően – jogosult a terméket a késedelembe esett Vásárló költségére harmadik személynek eladni. Ezen rendelkezések alkalmazandók fizetési késedelem esetén is, amennyiben a termék még nem került átvételre és kifizetésre. 

 

  1.                   Rex San szavatosságvállalásai

 

10.1           A Rex-San szavatolja a Vásárlónak, hogy a termék a kézhezvételkor sérülésmentes. Így a Rex-San szavatolja, hogy a termék Vásárló általi átvételének időpontjában: 

a) a termék rendelkezik mindazon jellemzőkkel, amiben a felek megállapodtak vagy amennyiben erre vonatkozóan nem jött létre megállapodás, úgy az megfelel a Rex-San vagy a gyártó általi leírásnak, illetve megfelel a Vásárló reális elvárásainak, különös tekintettel a termék jellegére és a termékre vonatkozó hirdetésekre.

b) a termék használható arra a célra, amit a Rex-San meghatározott vagy arra a célra, amire az adott termék általában használható.   

c) a termék a megfelelő mennyiségben, méretben és súlyban került leszállításra. 

d) termék megfelel a jogszabályi előírásoknak. 

10.2           Fogyasztó általi vásárlás során, amennyiben a termék az átvételt követő 6 hónapon belül meghibásodik, akkor úgy kell tekinteni, hogy az adott termék már az átvételkor hibás volt. Ellenkező kikötés hiányában, a Vásárló jogosult arra, hogy a hibás termékre, a termék átvételét követő 12 hónapon belül reklamációt terjesszen elő. Ez nem vonatkozik a következőkre: 

a) olyan hibákra, amelyeket a Vásárló ismert és amelyre tekintettel a Vásárló árkedvezményt kapott (árcsökkentett termékek);

b) a szokásos használatból keletkező értékcsökkenésre;

c) azokra a szokásos használat során keletkezett hibákra, melyekről a Vásárló már az értékesítés során felvilágosítást kapott és melyek a Vásárló számára már az átvételkor is nyilvánvalóak voltak; vagy

d) egyes speciális, a használat jellegével összefüggő esetekre.

10.3           A Vállalkozókra más reklamációs időszak vonatkozhat, mely eltérő időszak az egyes termékeken kerül meghatározásra. A hibás teljesítés nem reklamálható, ha a Vásárló a termék hibájával tisztában volt, mielőtt átvette volna a terméket vagy az adott hibát a Vásárló okozta. Abban az esetben ha a hibás teljesítés kedvezményes (árcsökkentett) vagy használt termékre vonatkozik, a Vásárló ésszerű mértékű árkedvezményre jogosult, nem a termék cseréjére. 

 

  1.                 Súlyos szerződésszegés 

 

11.1           Ha a hibás teljesítés súlyos szerződésszegésnek minősül, Vásárló jogosult: 

a) a hibás termék hibátlan termékre való kicserélésére vagy ha termék cseréje a hiba jellegére tekintettel nem indokolt, akkor a hiba kijavításához hiányzó alkatrész ésszerű határidőn belül kiszállítására. Abban az esetben, ha a termék alkatrésze hibásodott meg, akkor a Vásárló csak a meghibásodott alkatrészre cseréjét kérheti; amennyiben ez nem lehetséges, a Vásárló elállhat a szerződéstől. Nem jogosult a Vásárló elállni a szerződéstől, ha az elállás a hiba jellegére tekintettel nem indokolt, így különösen, ha a hiba késedelem nélkül kijavítható; ebben az esetben a Vásárló a hiba ingyenes kijavítására jogosult;

b)  a hiba kijavítására;

c) a vételárból levonásra kerülő ésszerű mértékű árleszállításra; vagy

d)  a szerződéstől való elállásra.

 

11.2           A reklamáció bejelentésével egyidejűleg Vásárló tájékoztatja az Rex-Sant, hogy a fenti lehetőségek közül melyiket választja, ezt követően másik szavatossági igényre csak a Rex-San jóváhagyásával jogosult áttérni; kivéve, ha a Vásárló a hiba kijavítását kérte, azonban a hiba nem javítható. Amennyiben a hibát a Rex-San nem javítja ki belátható időn belül vagy a Rex-San akként tájékoztatja a Vásárlót, hogy az adott hiba nem kerül kijavításra, úgy a Vásárló a vételárból ésszerű mértékű árleszállítást kérhet, vagy elállhat a szerződéstől. 

11.3           Amennyiben a Vásárló elmulasztja megjelölni, hogy a fent említett szavatossági jogok közül melyik lehetőséget választja, úgy a kisebb szerződésszegések rész rendelkezései alkalmazandó (lásd alábbi XII.pont). 

11.4           Abban az esetben, ha a Rex-San nem tud hibátlan terméket kiszállítani, vagy nem tudja kicserélni a hibás alkatrészt vagy megjavítani a terméket, akkor a Fogyasztó ésszerű mértékű árleszállításra jogosult abban az esetben is, ha a Rex-San nem orvosolja a helyzetet ésszerű időn belül, vagy ha a helyzet orvoslása jelentős kellemetlenséget okozna a Fogyasztónak. 

 

  1.               Kisebb szerződésszegések 

 

12.1           Ha a hibás teljesítés nem minősül súlyos szerződésszegésnek, úgy a Vásárló jogosult a hiba kijavítására vagy ésszerű mértékű árleszállítást kaphat a vételárból. 

12.2           A Rex-San jogosult a hiányzó alkatrészt leszállítani vagy a jogi hibát elhárítani, kivéve, ha Vásárló árleszállítást igényelt vagy elállt a szerződéstől. Egyéb hibák orvosolása – a Rex-San mérlegelése alapján – kijavítással vagy új termék kiszállításával történik. 

12.3           Amennyiben a Rex-San nem javítja ki a hibát ésszerű határidőben vagy nem hajlandó kijavítani a hibát, akkor a Vásárló jogosult ésszerű mértékű árleszállítást igényelni, ami a vételárból kerül levonásra vagy elállhat a szerződéstől. A Vásárló ebben az esetben a kiválasztott szavatossági igényről másik szavatossági igényre áttérni csak a Rex-San jóváhagyásával tud. 

 

  1.             Általános szabályok szerződésszegés esetére

13.1           Amennyiben a termék hibája kijavítható, de a hiba újbóli megjelenése vagy a hibák nagy száma miatt továbbra sem használható, a Vásárló kérheti, hogy a hiba kijavítására a termék kicserélésével kerüljön sor, illetve a Vásárló jogosult a szerződéstől elállni. 

13.2           Amennyiben új termék kerül kiszállításra, a Vásárló köteles a Rex-San részére az eredeti terméket (annak összes tartozékával együtt) a Rex-San költségére visszaküldeni. 

13.3           Amennyiben a Vásárló a hiba bejelentésével indokolatlanul késedelembe esik (azaz a hibát több mint 2 hónapon túl jelenti be azt követően, hogy a hiba időben, kellő gondosság mellett megállapítható lett volna), úgy a Vásárló felelős a közlés késedelméből eredő károkért. Ugyanez vonatkozik a rejtett hibákra, amik nem kerültek azonnali bejelentésre azt követően, hogy a hibát a Vásárló észlelte és a terméket megfelelő gondossággal ellenőrizte, azzal, hogy bármilyen szavatossági igény legkésőbb a termék kiszállítása utáni két éven belül terjeszthető elő. 

 

  1.             Minőségi garancia

14.1           A minőségi garancia biztosítása érdekében a Rex-San vállalja, hogy az adott termék alkalmas lesz a szokásos használatra és/vagy rendelkezik a termék szokásos jellemzőivel.

14.2           A szavatosság időtartama azon a napon kezdődik, amikor a termék Vásárló részére átadásra került. Amennyiben a termék Vásárló részére a szerződés szerint kiszállításra kerül, a szavatossági időszak azon a napon veszi kezdetét, amikor a termék a kijelölt helyre kiszállításra került. Amennyiben a megvásárolt terméket nem a Rex-San, hanem harmadik fél helyezi üzembe, a szavatosság attól a naptól kezdődik, amikor a termék üzembe lett helyezve, feltéve, hogy a Vásárló által megrendelt termék az átvételétől számított 3 héten belül üzembe helyezésre kerül és a Vásárló az üzembe helyezéssel kapcsolatosan az együttműködését biztosította. 

14.3           A Vásárló nem jogosult szavatossági reklamációra, ha a hibát külső körülmény okozta azt követően, hogy a kárveszély viselése átszállt a Vásárlóra. 

 

  1.               Elállás

 

Fogyasztó

15.1           A Fogyasztó jogosult a szerződéstől 14 napon belül elállni, mely időtartam a szerződés létrejöttével kezdődik, ez a nap kezdődhet: 

a) a termékek átvételétől (adásvételi szerződés estén);

b) az utolsó kiszállítás átvételétől (többféle termék adásvételi szerződése / többféle alkatrész kiszállítása esetén); vagy

c) az első szállítás átvételétől (folyamatos teljesítésű szerződés esetén).

15.2           A Fogyasztó akként állhat el a szerződéstől, hogy az fenti linken található online űrlapot kitölti és elküldi. Amint a Fogyasztó elküldte a kitöltött űrlapot, azt a Rex-San írásban késedelem nélkül visszaigazolja.

15.3           Fogyasztó jogosult a szerződéstől írásban elállni akként, hogy felmondási nyilatkozatot küld a Rex-San fenti címére.

15.4           Amennyiben a Fogyasztó eláll a szerződéstől, úgy a Fogyasztó a Rex-San által kiszállított termékeket a saját költségén késedelem nélkül köteles az elállástól számított 14 napon belül visszaküldeni a Rex-San részére.

15.5           A Vásárló a termékeket teljes egészében (azaz a kiszállított tartozékokkal, alkatrészekkel és teljes dokumentációval együtt), sértetlenül, tisztán, az eredeti csomagolásában (ha lehetséges) és olyan állapotban és értékben köteles visszaküldeni, amilyenben a terméket megkapta. Ha a visszaküldendő termékhez bármilyen tartály is tartozik, akkor azt üresen kell visszaküldeni. 

15.6           Amennyiben a Fogyasztó akként dönt, hogy a fentiekben meghatározott időszakban eláll a szerződéstől, a Fogyasztó köteles a terméket a Rex-San részére és címére kisérőlevéllel együtt (nem szükséges) visszaküldeni, amiben megjelöli az elállása okát, továbbá a szerződéses dokumentum számát és megadja a bankszámlaszámát. Ezen információk birtokában tudjuk a leggyorsabban feldolgozni az elállást.     

15.7           A Fogyasztó felelősséggel tartozik a termékben bekövetkező mindazon értékcsökkenésért, ami a termék jellegétől és jellemzőitől eltérő használatból vagy kezelésből keletkezik. 

15.8           Amennyiben a Fogyasztó eláll a szerződéstől, úgy részére a szerződés szerint kifizetett teljes összeget indokolatlan késedelem nélkül, az elállástól számított 14 napon belül, a szerződésben megjelölt fizetési módon a Rex-San visszafizeti. 

15.9           Amennyiben a Fogyasztó eláll a szerződéstől, a vételár teljes összege abban az esetben kerül részére visszafizetésre, ha a Fogyasztó a terméket az Rex-Sannak visszavitte vagy a Fogyasztó igazolja, hogy a terméket a Rex-San részére visszaküldte. 

15.10       A Fogyasztó tudomásul veszi, hogy amennyiben részére a termék ajándékkal együtt került kiszállításra, úgy a Rex-San és Fogyasztó között ajándékozási szerződés jön létre, mely szintén megszűnik, ha a Fogyasztó az elállási jogával élve 14 napon belül eláll az eredeti szerződéstől, így a Fogyasztó köteles a terméket az ajándékkal és egyéb tartozékaival együtt a Rex-San részére visszaküldeni. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy arra a jogalap nélküli gazdagodás szabályai irányadók. Amennyiben a jogalap nélküli gazdagodás összege nem kerül a Rex-San részére megfizetésre, úgy a Rex-San jogosulttá válik annak pénzbeli ellenértékére.

 

  1.             Egyéb

16.1           A Vállalkozó nem állhat el az adásvételi szerződéstől, amennyiben a megvásárolt termék bruttó ára az 500 000 Ft összeget meghaladja.

16.2           Amennyiben a Vállalkozó a Rex-San hozzájárulásával 14 napon belül eláll az adásvételtől, úgy a Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Vállalkozó részére visszautalandó összeg annyival csökkenhet, amennyivel időközben az adott termék ára csökkent.

16.3           Amennyiben a Rex-San hozzájárul ahhoz, hogy a Vállalkozó az adásvételtől
14 napon belül elálljon és a Vállalkozó által visszaadott termék nem eredeti csomagolásban (beleértve valamennyi tartozékot és alkatrészt) kerül visszaküldésre, úgy Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Rex-San a visszajáró vételár összegét annyival jogosult csökkenteni, amennyi ahhoz szükséges, hogy a terméket a Rex-San ismét értékesíteni tudja.

16.4           Amennyiben az adott termék nem küldhető vissza abban az állapotban, amiben a Vásárló átvette, úgy a szerződéstől nem lehet elállni, illetve új termék kiszállítása nem igényelhető. Ez nem vonatkozik a következő esetekre: 

16.5           a)    A termék állapota termék hibaellenőrzése során változott meg. 

16.6           b)    A termék hibássá minősítése előtt a Vásárló használta a terméket. 

16.7           c)    A terméket a Vásárlónak felróható okból (szándékosság vagy gondatlanság miatt) nem lehet az eredeti állapotában visszaküldeni. VAGY

16.8           d)    A terméket a Vásárló azelőtt eladta, hogy a terméket hibásnak találta volna, a terméket a Vásárló a rendeltetésszerű használat során elhasználta vagy megváltoztatta. Amennyiben a termék csak egy része került felhasználásra, elfogyasztásra vagy módosításra, úgy a Vásárló köteles mindent visszaküldeni, ami még visszaküldhető és köteles kompenzálni az Rex-Sant a termék használatából származó haszon összegéig.

16.9           Amennyiben a Vásárló elmulasztja a hibát határidőben bejelenteni, úgy nem jogosult a szerződéstől elállni. 

16.10       A Vállalkozó nem jogosult a szerződéstől elállni abban az esetben, ha a megrendelés összege az 500.000,- Ft összeghatárt elérni vagy meghaladja.

 

  1.           Adatvédelem 

 

17.1           A Vásárlók személyes adatainak feldogozásánál a Rex-San részéről ezekkkel a feltételekkel biztosítjuk a [LINK].

 

  1.         Munkaórák

18.1           A Rex-San a Weboldalon található webáruházban leadott megrendeléseket a nap 24 órájában fogadja, a hét minden napján, de a rendelések feldolgozása munkapanokon az adott napra vonatkozó munkaidőben töténik. Az információs rendszerek meghibásodása vagy vis major helyzet esetén a Rex-San semmilyen felelősséget nem vállal azokra a munkaórákra, amelyek alatt nem volt elérhető. 

  1.             Árak

19.1           Az árak szerződéses árak. Az online webáruházban feltüntetett árak mindig aktuálisak és érvényesek. Az egyes termékek mellett feltüntetett árak végső árak, (az ÁFÁ-t és egyéb esetleges adókat, illetékeket tartalmazzák) amelyek a Fogyasztó által az adott termékért fizetendők (azonban nem tartalmazzák a szállítási díjat, a begyűjtési díjat, ami a Vásárló választása szerint  a „Kosárban“ feltüntetésre kerül). 

19.2           Az akciós árak a készlet erejéig (a speciális akciós áron elérhető termékek száma feltüntetésre kerül) vagy korlátozott ideig érvényesek. 

19.3           Az "eredeti ár" a szóban forgó termékek/szolgáltatások azon árára utal, amelyen a termék eredetileg a Rex-San webáruházban elérhető volt vagy az a gyártó által javasolt kiskereskedelmi ár, amely nem tartalmaz semmilyen bónuszt, promóciót, különleges ajánlatot és egyéb kedvezményt. Ez az „eredeti ár“ mindig megjelenik az eladási ár mellett, amely így jobban tükrözi a termék piaci árszintjét.  

19.4           tekintettel arra, hogy a Vásárló általi megrendelés csak ajánlattételnek minősül, a Vásárló tudomásul veszi, hogy a Rex-San és Vásárló között nem feltétlenül jön létre szerződés, különösen abban az esetben nem, amennyiben a Vásárló által megrendelt termékek ára a Rex-San belső rendszerének hibájából tévesen jelenik meg a honlapon és erről a hibáról a Rex-San a Vásárlót tájékoztatja. 

19.5           A Rex-San fenntartja a jogát, hogy semmisnek tekintse azon adásvételi szerződéseket, amelyek során személyes vagy bankkártya adatokkal stb. visszaéltek, illetve amennyiben arról bíróság vagy egyéb hatóság ekként döntött és erről a Rex-San a Vásárlót tájékoztatja. A Vásárló tudomásul veszi, hogy a vételár nem érvényes a fent említett esetekben. 

 

  1.               Megrendelések

 

20.1           Az ár feltüntetésre kerül a megrendelésben és a megrendelés megerősítésének szöveges üzenetében. A megrendeléseket a következő módon lehet leadni:

a. a Rex-San által működtetett webáruházon keresztül (webshop); vagy
b. emailben, amit az [email] emailcímre kell elküldeni.

20.2           A Rex-San azt javasolja, hogy a webáruházban történő megrendelés leadásakor a Vásárló jelentkezzen be a regisztrált felhasználói fiókjába. A nyilvános hozzáféréssel történő bejelentkezéskor a Rex-San azt javasolja a Vásárlóknak, hogy a megrendelés leadása után jelentkezzenek ki a Rex-San fiókjukból. 

20.3           A Vásárlónak elküldött emailben megtaláható a tervezett kiszállítás idejére vonatkozó információ. A szállítási idő és a szállítási költség a Vásárló által kiválasztott opcióktól függ, melyek a megrendelés leadásának második lépésében találhatók. 

 

  1.             Fizetési módok

 

21.1           A Rex-San a következő fizetési módokat fogadja el:

a)    banki átutalás;

b)    utánvét

21.2           Amíg a megrendelés összege nem kerül teljes egészében kifizetésre és a Rex-San részére jóváírásra, a termék a Rex-San tulajdonában marad. A megrendelés leadását követően a Vásárló a számlázási adatokat nem módosíthatja. 

 

  1.           Kiszállítás

Lehetőségek 

22.1           A Rex-San a termékeket szállítmányozó céggel együttműködve szállítja ki. Vis major vagy az információs rendszerben beálló zavar esetén, a Rex-San nem vállal felelősséget a késedelmes áruszállításért. A felkínált lehetőségekkel, az aktuális feltételekkel és árakkal kapcsolatos információk a Weboldalon  elérhetők. A kiszállítás helye szerinti munkaszüneti napokon a termékek kiszállítása korlátozottan történik. 

 

  1.         Egyéb rendelkezések

23.1           Amennyiben a Vásárló a vásárlás időpontjában ÁFA befizető jogi személy/vállalkozás vagy egyéni vállalkozó és a termékek 0%-os ÁFÁ-val kerültek megvásárlásra, akkor a termék kizárólag az adott jogi személy vagy vállalkozás képviseletére jogosult személy részére vagy – a Rex-San részére megküldött ügyvédi/közjegyzői ellenjegyzéssel ellátott meghatalmazásban szereplő – meghatalmazott személy részére, illetve egyéni vállalkozó esetében az egyéni vállalkozó részére kerül kiszállításra. Az egyéni vállalkozó esetében a kiszállítás a személyazonosító okmány (személyi igazolvány vagy útlevél) bemutatása ellenében történik meg. 

23.2           Amennyiben a Vásárló a vásárlás időpontjában ÁFA befizető és 0% ÁFÁ-t tartalmazó számla lett részére kiállítva, akkor a kiszállítás kötelezően cégjegyzékben szereplő székhelyén történik.

23.3           Amikor a Vásárló átveszi a termékeket a szállítmányozó vállalattól, a Vásárló - a szállítmányozó vállalat képviselőjével együtt - alaposan és megfelelően megvizsgálja a kézbesítést (nevezetesen a csomagok számát, a logós csomagolószalag sértetlenségét, és a sértetlen csomagolást) és a mellékelt szállítási jegyzéket. A Vásárló a nem szerződésszerűen kiszállított csomag átvételét visszautasíthatja, különösen, amennyiben a kiszállítás hiányos vagy a sérült. Amennyiben a Vásárló a hibás kiszállítást elfogadja, a Vásárló köteles a szálítmányozó vállalat szállítási jegyzékében feltüntetni a sérülés leírását. 

23.4           A hiányos vagy sérült szállítást azonnal be kell jelenteni emailben az […] emailcímre és a szállítmányozó vállalat képviselője által aláírt  kárbejelentő lapon meg kell adni és be kell jelenteni a sérülés leírását és azt faxon, emailben vagy postán keresztül, késedelem nélkül kell elküldeni a Rex-San részére. A hiányos szállításra vagy sérült csomagolásra vonatkozó reklamáció nem korlátozza a Vásárló szavatossági reklamációra vonatkozó jogát; azonban ebben az esetben a Rex-San jogosult bizonyítani, hogy ez nem minősül szerződésszegő teljesítésnek.

 

  1.         Zárórendelkezések

24.1           Az áruk nemzetközi adásvételére vonatkozó Egyesült Nemzetek Egyezménye nem alkalmazandó. 

24.2           A Rex-San a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex-szel nem rendelkezik.

24.3           A Rex-San és a Vásárló közötti bármilyen vitás kérdést a felek bíróságon kívül, békéltető eljárás keretében rendezik. A Fogyasztók az online adásvétellel kapcsolatos viták rendezésére jogosultak a Budapesti Békéltető Testülethez (Székhelye: 1016 Budapest, Krisztina krt 99. III. emelet 310.; Levelezési címe: 1253 Budapest, Pf.: 10.; Email: bekelteto.testulet@bkik.hu; Telefon: (1) 488 2131; Telefax: (1) 488 2186) fordulni.

24.4           A Rex-San azt javasolja Vásárlóinak, hogy helyzet megoldása érdekében először lépjenek kapcsolatba a Rex-Sannal a fenti elérhetőségeken.  

24.5           Jelen ÁSZF 2019. január 1. napjától hatályos, minden korábbi ÁSZF ezen időponttól hatályát veszti.